Tini filmek bejegyzései



Lehetek az eseted?

22:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Lehetek az eseted?
(I Love You, Beth Cooper, 140’, 2009)

Ez valami hihetetlen szar film volt. Két dolgon akadtam ki úgy isten igazán. Az egyik, hogy ez regényadaptáció volt. A másik, hogy Chris Columbus ennyire mélyre süllyedt. Simán benne volt potenciál, hogy egy új Kalandférgek (vagy hasonló) legyen belőle, de ott kisiklott a dolog, hogy megpróbáltak több réteget vinni ebbe az egyértelműen értelmetlen poénosnak szánt jelenetek egymásra pakolásába. Tudjátok Hayden miért vállalta el? A címszerepért.

A gimi legnagyobb pancserének számító Denis Cooverman ballagási búcsúbeszédében - az egész iskola előtt - szerelmet vall a suli legmenőbb csajának(Hayden Panettiere): a nyíltszíni, önkéntes megaláztatást azonban váratlan fordulat követi. Az őrült tett estjén a srác vad álmainak tárgya, a csodás Beth betipeg Denishez, ráadásul két bombázó barátnőjét is magával viszi, hogy megmutassa, milyen az, amikor a menők mennek bulizni. Az éjszaka gyermeteg gyermeke nagyok igyekszik tartani a tempót a vad Beth-tel, és közben kitérni annak expasija, Kevin és bevadult bandája elől.

Ez egy ritka nagy fos volt. Így, ahogy mondom. Próbálok összeszedni róla értelmes gondolatokat, de egyszerűen nem tudok. Túl józan voltam mikor néztem, és ezért az elképesztően ocsmány, lúzer sráccal történtek nem igazán tudtak megérinteni. Volt benne azért egy-két jobb poén, de valahányszor nevetnem kellett az inkább a szánalom és az elkeseredettség jeleinek volt köszönhető. A vicces dolgokat mindig sikerült egyből elszúrni egy-egy béna poénnal, és Hayden-t sikerült beállítaniuk egyfajta szuperhősnek, aki a nagy amerikai álomba illik bele: gyönyörű, többé-kevésbé okos és lúzerbe szeret bele. Nesze nektek geek-ek, számotokra is van még remény.

A szinkront az SDI készítette, ahol Aprics László mesternek gratulálunk, ami szokás szerint megint feldobta ezt a híg pisikakit. Molnár Ilonának örülünk, hiszen a Hősökben megszokott párost kaptuk ismét a pompomlány szerepkörben. Szente Vajknak pedig nem szinkronos a hangja, úgyhogy ehhez a lúzerhez telitalálat. Szabó Máté talán túl jó volt a figurájának, de a többi mellékszerepben ismeretlen, fiatal hangok voltak. Az egyetlen, aki ismert az Alan Ruck. Nos, mivel az ő állandója sajnos néhány éve meghalt új hang kell neki. De könyörgöm, ne Csankót. Egyáltalán nem illik Ruckhoz, túl mély.

Kár érte, bár nem mondanám, hogy bármi esélye is lehetett volna valami komolyabbra. Már az alapötlete is egy oltári nagy baromság volt. Számomra már az is csodaszámba ment, hogy moziba küldték, de ott legalább nem okozott csalódást az eredmény. A 18 milliós gyártási költségeket sem tudta visszatermelni a mozi, így sikerült Chris Columbusnak meghoznia erre az évtizedre a legnagyobb bukását. Irtó gagyi, rém pocsék film. Megtekintését betépett emberek és nagy társaságok számára ajánljuk csak.
20%



Magyarhangok: Molnár Ilona, Szente Vajk
További magyarhangok: Szabó Máté, Szabó Zselyke, Földes Eszter, Nagy Sándor, Csankó Zoltán, Simon Mari, Maróti Attila, Stern Dani, Albert Zsófi, Papp Kati, Orosz Ákos, Bolla Róbert, Renácz Zoltán
Magyarszöveg: Kis Odett
Szinkronrendező: Aprics László

Neveletlen hercegnő

20:00 írta: Boglarian 1 komment

Neveletlen hercegnő

Meg Cabot nagysikerű A neveletlen hercegnő naplója könyvek után filmet készítettek az első, később pedig a második részből (a könyvek több kötetből állnak). Nemrégiben volt szerencsém kezeim közé kaparintani az első könyvbéli változatot is, csak hogy tudhassam, honnan is származik gyermekkoromnak, ha nem is teljesen klasszikusa, mert az őskorba még nem nyúlik vissza, de valamit nagyon meghatározott, hiszen amikor általános iskolás ötödik osztályosként naplóba fogtam, ez a film volt az, amiről először írtam. Konkrétan arról, hogy mennyi közös van bennem és Mia-ban, és a film legszexisebb pasijáról áradoztam, aki már akkor nem más volt, mint a sok x-edik életévét taposó Hector Elizondo Kőszegi Ákos fiatalos hangjával. A vélemény egy cseppet sem változott azóta. Bár e páros furcsának tűnhet, szerintem Elizondo egyetlen filmben sem olyan hódító (na jó, de), mint Kőszegi Ákos hangján. No de ne csak róla áradozzunk, van még mit dicsérni a filmben.

Eme cikket valójában azzal kellett volna kezdeni: melyik kislány nem álmodozott még arról, hogy belőle egyszer királylány lesz? Minden bizonnyal kevesen vagyunk így. És én nem is tartozom közéjük. Mia, történetünk hősnője 15 éves a film kezdetekor, és azzal a céllal van itt a földön, hogy 1, (enyhe túlzással) láthatatlan legyen 2, azért a suli legsármosabb szépfiúja, Josh észrevegye. Az előbbi olykor-olykor összejön neki, utóbbi viszont nem, hiszen a szépfiúk a széplányokra hajtanak… és Mia nem veszi észre, hogy valakit így is érdekelné, hogy ő maga „nem széplány”. Akkor változik meg minden, amikor sosem látott „sznob” nagymamája meglátogatja őt a városban, és el nem mondja, hogy Mia lenne Genovia trónörököse. Rengeteg mindenen kell átmennie a leányzónak ahhoz, hogy méltó legyen szerepéhez, miközben a nagymamájához is közelebb kerül. Új, előnyösebb külsőt varázsolnak neki, és jó adag önbizalmat szerez, miközben tépázzák is rendesen rosszakarói, és annyit szerencsétlenkedik, amennyit csak el lehet követni akkor, amikor minden botlás végzetes hiba. De persze, hercegnőről van itt szó, és egy Disney produkcióról, úgyhogy ne is várjunk negatív véget, Mia karaktere annyit fejlődik majd’ 2 óra alatt, amennyi ahhoz kell, hogy egy ’hercegnőnek lenni nem akaró lány’ végül ’hercegnőnek lenni akaró lány’ legyen. Mia karakterével éppen ezért tud könnyen azonosulni a néző, valószínűleg nem mindenki érezne magában annyi erőt az elején, hogy képes legyen elvezetni egy 7.000.000 fős országocskát, de apjának levele, amit halála előtt írt neki, mély hatással van rá.

A bátorság nem a félelem hiánya , sokkal inkább egy döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb. Lehet, hogy a bátrak nem élnek örökké, de aki óvatos, egyáltalán nem él."

Ezek a gondolatok nem csak akkor igazak, ha felajánlanak nekünk egy egész királyságot…

A film több pontban is eltér a könyvtől, amire ahhoz, hogy szép-kerek-egész filmmel gazdagodjunk, szükség volt. Csak azt sajnálom, hogy Mia Szépség és a szörnyeteg rajongása nem került bele a filmbe, bár nem illett volna sehová, de ez egy olyan momentum, ami számomra kihagyhatatlanul vicces, és aranyos egyszerre.

Egy szó mint száz, roppant bájos történettel állunk szemben, telve apró kis életigazságokkal, és a már említett fantasztikus Hector Elizondo látvánnyal, Kőszegi Ákos hallvánnyal. De vannak itt még színészek, akik figyelemreméltóak! Példának okáért a Miát játszó Anne Hathaway (Bogdányi Titanillával, Rory hangon, vagy éppen belőle lett Rory?), akiből azóta szép fiatal színésznő lett, és nem skatulyázódott bele hercegnői gyermekszerepébe. Egészen komoly darabok is megtalálják (pl. Túl a barátságon), valamint számomra most már nem is a Neveletlen hercegnő jut eszembe róla, hanem Az ördög Pradát visel-beli szintén „rút kiskacsából bomba csajszija”. Persze A pasi „rútként” is imádta őket mindkettőben… de itt most nem erről van szó. Mindenesetre érdekes. (Ezek szerint Anne Hathaway jeleníti meg a nézők számára azt az átlagembert, aki nem kifejezetten szép – úgymond -, de egy kis retusálás és hajvasalás meg szemöldök kiszedetel után bárkiből lehet szépségkirálynő? Bár nekem Anne nem tetszik frufruval. De ez hála Istennek, nem a Neveletlen hercegnőben van, úgyhogy térjünk is rá vissza.) Kihagyhatatlanul megemlítendő Julie Andrews neve, akit szerencsésebbek ismernek már a régi klasszikusokból, mint a Mary Poppins vagy A muzsika hangja. Ő most nagymamaként/királynőként tért közénk, és véleményem szerint nagyon illő rá ez a szerep, megbolondítva egy kis Hámori Ildikóval tökéletes. És voilá, már is megéri nézni.

Magyar hangok:

Julie Andrews – Hámori Ildikó

Anne Hathaway – Bogdányi Titanilla

Hector Elizondo – Kőszegi Ákos

Heather Matarazzo – Nemes Takács Kata

Mandy Moore –

Caroline Goodall – Vándor Éva

Robert Swartzman – Simonyi Balázs

Erik Von Detten – Harsányi Bence

Király ötletek

13:50 írta: Joey még nincsenek kommentek

Király ötletek
(Bickford Shmeckler's Cool Ideas, 75', 2006)

Ez sem különbözik a többi idióta vígjátéktól, ami az amcsi pite alkotóitól származik. Különbség max annyi lehet, hogy ez már egyetemen játszódik, de a világ egyik legpocsékabban elpazarolható. Hiába a közönség kedvenc szereplők, az egyetlen dögös nőci, az idétlen poénkezdeményezésekből csak alig csürren csöppen valamicske. Elvesztegetettnek érzem az egészet, pedig csomó ennél sokkal szarabb filmet is láttam már.

A főszerepet a teljességgel ismeretlen Patrick Fugit alakítja, aki...nos, hát ezután is az maradt. Nekem a csávó nem túl szimpatikus és ez a szerep sem tartozik a kedvenceim közé. De aztán itt vannak a közönség kedvencek. Első körben a film egyetlen jó nője, Olivia Wilde, a Narancsvidék egykori bombázóját én túl jónak éreztem ebbe a trágyadombba. Mert ő tényleg sokkal jobb ennél, csak szar az ügynöke. John Cho, ugye pitefiú, hiszen onnan híresült el, mint a "piték kínaija" vagy mifene. Mellesleg neki nem sokára bemutatják a Kalandférgek második részét, ámen. Matthew Lillardról szintén nem gondoltam volna, hogy ennyire lecsúszott az évek során. Freddie Prinze Jr., legjobb cimborája a süllyesztőben van és flúgos fickókat formál meg. Nem idevaló ez a csávó, nagyon nem.

Természetesen ilyen filmhez idételn sztori is dukál. Király ötletek, egy kozmológiai, agyatlan egyetemi vígjáték. Ez a szex, drugs and rock 'n' Roll komédia egy fiatalemberről, Bickfordról szól, aki agylágyító, szellemileg grandiózus elméletek világában él. Számára a mindenség közepe a kis notesze, ami tele van a nagyszerűbbnél- nagyszerűbb terveivel, ötleteivel. Mikor a "jó ötletek könyvét" ellopja a szexi Sarah Bickford kénytelen kitalálni eddigi legmerészebb tervét, hogy visszaszerezze féltve őrzött kincsét.

Aztán ugye a csaj a pasijának adja, aki kidobja azt, majd a csaj ezért szakít a csávóval. Majd felbukkan ŰRember (nem vicc, télleg így hívják lillardot benne), aki megkéri főhősünket, hogy senkitsen neki kiűzni a fejéből az ufókat. Csávó először belemegy, majd idegileg kiborul és otthagyja. Közben a könyv John Cho bandájához kerül, akik terjeszteni kezdik és egy példány még a legdögösebb tanár néninél is landol, aki felhívja NY-i könykiadós cimboráját, hogy szerinte kikőne adni.

Az egészben az a legjobb poén, hogy mi nem sokat tudunk meg azokból a nagy dolgokból, amik a könyben vannak. Persze azért olvastak belőle fel, de számomra már az is érthetetlen, hogy lehet egy nőnek ilyen baromságoktól orgazmusa. Mindegy, egyetemisták, akik elfüvezték már az agyukat és nem tudnak gondolkodni. Ez van. Fuck.

Az egyetlen pozitívumaként a szinkronját említeném meg. Szalay Csongor, Zsigmond Tamara és Hamvas Dani voltak a legfontosabb hangok. Jól csinálták -néha Taminak még jobbnak is sikerült lennie, mint Wilde játéka. Cho ezúttal Baráth István hangján szólalt meg, és Lillard is az eddigi legidételenebb hangját kapta. Szal voltak jócskán mellényúlások, de azért nézhetőre sikeredett a szinkronja.

Unalmas, lapos, poénmentes tinivígjáték -egyetemi környezetben. Nuku pucér nő, totaly fű, betépett emberek, képregény fan geek-ek és ilyen faszságoktól hangos ez a trágya. Monyon le!

Édeshármas

21:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Újabb fergetes vígjátékról van alkalmunk beszámolni. Ez már igaz, hgy több, mint másfél évtizede volt ez a film, de én most kaptam csak igazán a kezeim közé az 1994-es Édeshármast.

A főszereplők mind ismertek. Lara Flynn Boyle képviselte a női frontot. Őt uoljára MIIB-ben láthattuk. Hetero fronton Stephan Baldwin volt jelen, aki uganúgy nézett ki, mint a Flinstones 2-ben. Hetero kontra buzi fronton edig az azóta noname-é avanzsált, Luke Perry imitátor, Josh Charles volt a harmadik főszereplő.

Egy számítógépes tévedés következtében két fiú, Stuart és Eddie a gyönyörű, de bolondos diáklányt, Alex-et kapja szobatársnak a kollégiumban. A bizarr tévedés komikus és zavarba ejtő helyzeteket produkál, mert a három fiatal mindegyike között vonzalom alakul ki. Stuart Alex-et akarja, Alex Eddy-re hajt, Eddy pedig - nos, Eddy még azt sem tudja pontosan, hogy a fiúkat vagy a lányokat szereti-e.

A film szemtelenül merész poénjaival nagyszerű szórakozást nyújtott. Bár szerintem a pite-filmekig nem volt igazán jó tini film, de ez azért ott volt. Súrolták a buzi-hetero témát, egy elég merész alapfelállásban. Vicces volt, és egy vígjátéknál szerintem ez a lényeg.

Egyetemi koleszos élet és narrálás. Az elengedhetetlen, unalomig látott sabonos poénokkal és jó színészek azért elég sokat emeltek az amúgy sem túl alacsony színvonalon. A narrálást sokan a gyengeség jeleként tartják számon, én szeretem. Jobban megismerjük a karaktereket és a sztorit is általa, meg kapunk magyarázatot. Érdekes a hármas felállás, a helyzeteik és a kezdeti nem kedveltségből való romantikus háromszög kialakulsához vezető út.

Jó zenékkel, és tipikus kamera beállításokkal, édes hármasban. Az erotikus töltető jelenetek is nagyon szépek voltak megfényképezve.

Tetszett a fordítás. Voltak rímek is, magyarorsítások is és frappán mondatok egyaránt.A hangokat mind imádom. Bor Zoli, akit mi leginkább talán Brandon Walsh-ként ismerhetünk, volt a nőcsábász hangja. Nagyon jól passzolt hozzá. Női részlegről ház doki fnőknénije, Györgyi Anna domborított. Mondanom sem kell, iváló munkát végzett. A narrátoroskodó, meleg-hetero határokat fűző csávót pedig az a Zalán János szólatatta meg, akit én leginkább John Cusak hangjaként kedvelek.

A film mondom vígjátékként megállja a helyét, hiszen szórakoztató és kellemes kikapcsolódás. A vége pedig...nos, nézzétek meg.

Álmok útján

21:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

 Britney Spears. Színészi teljesítményekről nem szívesen beszélnék, mivel ebben a filmben csak olyan szerepek voltak, amiket még én is könnyedén elájtszottam volna. Egy film, ami valójában távolról sem az álmokról, sokkal inkább három rég elvesztett barátnőről szól -akik közül az egyik stréber, a másik a suli legdögösebb csaja, a harmadik pedig terhes. Lehetnének ennél különbözőbbek?
A film főszerepét a tinicsillag, az énekesnő, aki mostanság züllése miatt kerül inkább a címlapokra első -és ha minden igaz utolsó-, 2002-es mozi szerepe volt ez a film. Britney Spears szexi fehérneműben is látható a filmben és hát mit ne mondjak a színészi játék elmerül kábé annyiban. Britney a legnagyobb név a filmben, de persze azért sztrál szülők még dukálnak neki. Az anya szerepében a Szex és New Yorkos, mindenkivel lefekvős Kim Catrall hódít -valami állati pasi hanggal, legalábbis nagyon annak tűnik-, míg az apuci a Szellemirtók egykori sztárja Dan Aykroyd. Régen barátnők voltak, de most már külön utakat járnak. Egyikükből jókislány lett (Britney Spears), akiből apja orvost szeretne faragni, a másikból elkényeztetett szépség, a harmadikból nehéz sorsú leányanya - ám most talán újra feléled a régi barátság. A véletlen úgy hozza, hogy a három lány egy gitáros srác kocsijában együtt indul útnak élete első igazi nagy kalandjára. Nekivágnak, hogy részt vegyenek egy lemezcég meghallgatásán az angyalok városában, Los Angelesben.
A régi barátság azonban kevés: út közben a lányok kalandokba keverednek, veszélybe kerülnek, cserbenhagyják és becsapják egymást, hogy azután lassacskán, újra felfedezzék a többiekben azt, amit régen annyira szerettek. Az izgalommal, szerelemmel - és persze sok énekkel - teli utazás végén pedig megérkeznek álmaik helyszínére: egy reflektorokkal megvilágított színpadra, ahol felcsendülhet végre a Dal...

A sztori alapján, meg az a nagy hírverés hallatán én azt gondoltam, hogy a film -mint ahogy a cím is mondja- az álmok utáni vágy, az álmok kereséséről és az értük való küzdésről szól. No igen ám. Ez eddig mind szép és jó, de a film végén bennem csak annyi maradt meg, hogy három csaj kislány korukban legjobb, elválasztahatlan barátnők voltak, ám az élet úgy hozta, hogy a lehető legtávolabb kerültek egymástól, nem is beszélnek egymással. Szóval az ő barátságuk újra egyesítéséről szól ez a fájó szívvel sem nevezném road movienak film, de valami utazgatós, amerikát körbe, keresztül-kasul beutazós alkotás. Ha a barátok egyesítik erőiket abból hatalmas álmok valósulhatnak meg. Pláne, ha valaki más álma ugyanaz, mint a te titkos álmod. Szóval csajok egyesüljetek.
A szinkron. A fordításról szokás szerint nem mondok sokat, de furcsa mód szerintem abszolút korrekt volt -Catrall kisasszonyt leszámítva. Britney magyarhangja Csondor "Maya" Kata volt -akiről talán nem árulok el túl nagy titkot, de állati jól mennek neki a narrálások. Kezdem értené, miért szerették volna sokan őt inkább Veronica magyarhangjának. Aztán barátnői az akkoriban frissen betört Oroszlán Szonja és Cordeliát is megjárt Dögey Éva voltak. Az álom pasi, akinek szüzességét is áldozta a szüzies énekesnő az nem más volt, mint Bozsó Péter. Legalábbis hangban. Aztán apuci pedig Újalki Dénes hangján szólalt meg.
Az egész filmben két dolgot merek mondani, amiért részegen, vagy éppen hulla fáradtan érdemes megnézni: Britney szexi fehérneműben és a magyar szinkron. Ezen kívül semmi említésre méltó sincs a filmben. Sőt, az sem kizárt, hogy mikor ez a cikk postolásra kerül, már nem is emlékszek a filmre...

40 nap, 40 éjszaka

21:00 írta: Joey 1 komment

Öt éves film, amolyan tiniknek és szexmániásoknak ajánlott.
Ennyit róla, előljáróban. Josh Harnett az "O" és Fújd szárazra, édes! című filmekből ismerhetjük többet, illetve a Sin city nyitójelenetben is feltűnt. A film női bombázója Shannyn Sossamon, akit A vonzás szabályai-ban, valamint az Átjáró-ban is láthattunk már. Aztán ha nagyon figyeltek észrevehetitek Joey unokaöccsét, a Cool túr sztárját, Paulo Costanzot, vagy épp Lex Luthor egykori feleségét, a One Tree Hill bosszú mamiját, Emmanuelle Vaugier. A Donnie Darko sztárja, Maggie Gylenhaal is játszik a filmben, ő formálja meg Sam-et.
No de ennyi rizsa után lássuk, miért ajánljuk ezt a filmet, szexfüggőknek.
Matt Sullivan (Josh Hartnett) utolsó nagy kapcsolata katasztrófával végződött, és szíve azóta is fáj, nem keresi a komoly kapcsolatokat. A kisfiúsan sármos, egyedülálló huszonéves weblap tervező rájön, hogy a gyógyír a legvalószinűtlenebb helyen vár rá: a nagyböjti áldozatban. Egy olyan srác, aki eddig képtelen volt bármit is befejezni, most úgy dönt, hogy elmegy addig, ameddig még senki emberfia, és fogadalmat tesz: semmi szex. 40 napon keresztül. Nincs tapi. Semmi simogatás. Nincs smaci. Nincs előjáték. Semmi harapdálás. Semmi bolondozás. Nincs flört. Nincs önkielégítés. Úgy bizony: nincs semmi. Semmi.
Az önként vállalt szigor kezdetben remekül működik, Matt úgy érzi, ura önmagának. Ám minden veszélybe kerül, amikor találkozik álmai asszonyával, Ericával. A szexi és tüzes Erica egyszerűen megőrjíti Mattet. Így, amikor mindenki mérget venne arra, hogy Matt nem tudja befejezni, amit elkezdett, a fiú megpróbál kitartani, és reménykedik, hogy Erica is kitart. És Ti kitartanátok?
Van ebben a filmben ösztönző erő, Emmanuelle Vaugier szépséges idomai, nagy dumák -bár nem idézek belőle, inkább nézzétek meg. Sőt, még vallás is, mivel Matt tesója nemsokára pap lesz, de már most templomban tevékenykedik. Aztán ott van a lakóstársa, Joey még szűz unokatesója, aki ezúttal Matthez hasonló csődört játszik és egész jól csinálja.
Aztán az ember nem is hinné, hogy a mosodában is szembe jöhet ő, aki az igazi lesz. Pedig itt ez történik, vadul betalál a szerelem, mikor Mattit kéri meg, hogy pénzt váltson neki. Aztán elkezdenek beszélni, a többi meg történelem. Aztán kiderül Matt titka, és ráébrednek, szex nélkül ez nem fog menni. Legalábbis egyelőre. de Matt nem adja fel, hiába küzd mindenki azért, hogy megtörjék és nagyon küzd Ericáért. Kaptunk tanulságul szolgáló dolgokat, meg olyan nagy igazságokat, hogy egyedül csak a csók számít.
Ott volt még a főnök, miután véletlenül a viagrás narancsléből ivott, és háromszoros megszegte a nem sokkal korábban Mattnek tett ígéretét. Ez poénilag nagyon rendben volt. Amikor pedig a jobb oldali budiból jött ki a főnök és elkezdte, hogy "csak így tovább, főnök. Még kettő és öné lesz a céges rekord." -ezen a ponton leszédültem a székről, mert szerintem ez nagyon jó poén volt.
Plusz ebben a filmben van a legkedvencesebb erotikus jelenetem is. Amit azzal a virággal művelnek, az sokkal jobb, mint az Amerikai szépség zacskós jelenete -pedig az sem semmi. Szóval fehér virgáról van szó, meg fújásról és orgazmusról.
A szinkron, mindig kényes pont. Ezúttal Josh testébe Király Attila bújik, cimbije, Paulo bőrébe pedig Boros Zoli költözött. Matt tesóját pedig az Angel egyik sztárja, Laklóth Aladár szinkronozta. A női fronton Pikali Gerda, és Schell Judit tették oda magukat.
A film abszolút kötelező tananyag mindenkinek, mive nem csak hogy vicces, de mikor Nicole elhatározza, hogy megtöri... meg az virágos jelenet és a roppant sok tanulság, egyszóval, légszi, nézzétek meg.

Lányok a pácban

20:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Rövid lesz a bevezetésem, hogy aztán majd részletesebben lejjebb a szinkronra is rászálhassak. A Duff nővérek tavaly nyári vígjátéka, ami szerintem azért már jelent valamit, főleg, hogy mindkettejüket imádom -de még mindig Hil párti vagyok.
Hilary-t rengeteg filmből ismerhetjük, ám őt a Lizzi McGuire című sorozat tette ismerté és igazán híressé pedig a sorozatból készült film, melyet négy éve a Tucatjával olcsóbb -anyg kedvenc családi filmem- követett. Nővérét, Haylie-t pedig a Hetedik mennyország tizedik évada óta ismerheti a nagy közönség itthon. A lényeg, hogy ez a nővérek első, közös filmje és éppen ezért oltári kiváncsi voltam rá, hogyan szerepelnek együtt. Egy közepes sztori és két gyönyörű fiatal lány kalandjában keverednek a csajok nagy bajba.
A sztori pedig a kvetkező. Ava és Tanzie Marchetta számára az élet nem más, mint egy szórakoztató hullámvasút, csak a partik, a helyes srácok, a ruhák és a smink érdekli őket. Miután megörökélték apjuk milliárdos kozmetikai cégét, csak annyi a dolguk, hogy felbukkanjanak a cég igazgatósági ülésein, a többit a felnőttekre bízzák. Ám amikor a szörnyű botrány kitör és elvesztik a házukat, a kocsijukat és minden pénzüket, Ava és Tanzie kénytelen megtanulni milyen az élet a valódi világban.
A reklám szagú kezdés, Hil betétdalával eszméletlen hatásos volt. Tehát engem már ott meggyőztek arról, hogy a következő 93 percben gyönyörű, fiatal lányokat fogok látni. A betétdalt ismerem, egész jó. Aztán egyszer csak elindul a sztori. Ismét a kedvenceimmel jövök elő. Amikor "véletlenül" felgyűjtják a lakásuk és a néző már percekkel előtte tudja, hogy mi fog történni, meg a villámgyors összeomlás. Jellemező módon a helyre állítást nem mutatják -remélem nem árultam el semmi nagy poént, mert szerintem ez benne van az alapokban, hogy happy endes sztoriról van szó. De mondhatnám akár azt is, hogy ismét a looserek viadala a film, hiszen bombázó és gazdag barátnőkre tesz szert a két kismenő csávó.
A karakterek tipikusan csajosok. Nagyon értenek a szépség ápoláshoz, de ezzel nem merül ki a tudásuk. Tanzie egyetemre akar menni -kémia szakra, ami azért nem egyszerű, hiába a vegyész álom-, míg Avaból jó vezető válna, mivel szeret parancsolgatni. Amúgy ő a butább is. Tipikus "szőke nős" poén, mikor a régi bejárónőjükhöz mennek és a kocsija kulcsait egy csóri faszinak adja, akiről azt hiszi, hogy ott dologozik, vagyis hogy ő a személyzet. A leggázabb környéken, könyörgöm!
Ugye a Duff nővérek. Nos, Haylie szerintem ebben a filmben kicsit szebb volt mint a hugica. De ez pusztán megvilágítás és ruha kérdése. A tipikus gazdag csajt, aki lesüllyed a csórikákhoz ő is jól tudja játszani. Az egykori Star Trekker, Deta is itt van. Brent Spinert imádjuk -imént említett szerepe miatt-, így róla vagy jót, vagy semmit. Szerintem jól hozta a figurát és a hangja sem volt annyira rossz. Anjelica Houston a nagy konkurencia -szerencsére szépségben nem volt senki vetély társa sem, hiszen nagyon messziről szaglászta a mezőnyt, ami a két fiatal hölgyből állt. Színészileg egész jó volt, hozta a formáját.
A szinkron valami rém idétlenre sikeredett. Elnézést a rendezőtől, de hol találta ezeket az amúgy elismert hangokat? Orosz Helga ugye Anjelina Jolie állandó magyar hangja -egyébként a McLeod lányaimban is szinkronizál-, aki nem csak hogy korban nem passzol Hilaryhez, de valahogy nem illik a csajhoz sem. Az eddigi szóba jöhető alanyok közül ezúttal sikerült szerintem megtalálniuk a legrégemesebb hangot neki. Nővérét Buffy, azaz Mezei Kitty szinkronizálja, akivel egyetlen baj van, hogy tucat hang, hiszen mindenben szinkronizál. Simonyi Piroska volt a Hetedik mennyországban a hangja, ott elismerésem a szinkron rnedezőnek, mert remekül sikerült választania. Amúgy mindketten megteszik a tőlük telhető legtöbbet. Jó szinkron ez, csak a hangokban nyúltak nagyon mellé. Aztán az öreg Déta hangja Rosta Sándor volt, míg Anjelica Houstoné Andresz Kati. Ők nem voltak rosszakk, Jim faterja kifejezetten jó volt, annak ellenére, hogy Németh Gábort szoktam meg Brentként. Továbbá Juhász György és Szatmári Atilla is szinkronizált benne.
Összetetben nem volt csalódás, bár nem egészen ilyenre számítottam. Kellemes vasárnap délutáni matinés mozira kell gondolni. Mindenestre nagyon bízok benne, hogy a Duff tesók játszanak majd még együtt, minél több filmben, mert együtt simán lepipálják az Olsen ikreket is.

Amerikai pite 4 - A zenetáborban

21:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Pite sorozatunk, melyben a tiniket szándékozzuk nevelni, végéhez érkezik. Ezen az estén a negyedik pitéből falatozunk, melyben Stifler kisöccse, Mat szerepel. De újra feétűnik a Sörminátor és Jim faterja, Mr. Levinstein is. Minden idők egyik legőrültebb vígjáték-sorozatának egy újabb vicces szeletét ismerhetjük meg!
Ismét a kegyetlen poénoké a főszerep, és végre nem csak azokat a legendás zenetábori kalandokat hallhatjuk, hanem ezúttal a kisBránermájjszterrel át is élhetjük azt. A kis Matt pedig elhatározta, hogy felnő a bátyja szintjére, és felvesz mindent, ami a zenetáborban történik.
No de ne szaladjunk ennyire előre. Matt nagy bajt csinál a ballagáson és esért a Sörminátor a zenetáborba száműzni a srácot.
Matt-et egy rosszhírű nyári zenetáborba száműzik, ahol rengeteg balhét csinál, rejtett kamerák, no meg dögös ifi-vezetők bevonásával. Ezután viszont belezúg az egyik tábori lányba, Elyse-be és még a testvérén, Bránermájszteren is túltesz. Jim apja pedig nevelőként tér vissza, és megpróbálja visszazökkenteni Stifler kisöccsét a rendes kerékvágásba. Az Amerikai pite sorozat folytatása tele van végtelenül mulatságos jelenetekkel, fergeteges poénokkal, de a szívmelengető részek sem hiányoznak belőle!
Vegyük sorra mi történt. Ugye egyszer megszivatták Stifler-t, hogy a piája helyett beleköptek A Bránermájszter erre úgy vágott vissza, hogy kicserélt gecire a srácok naptejét.
Nem sok minden történt tehát, igazán új és ütös dumák sem voltak benne. A zene sem volt teljesen új, hiszen több dalt is felfedeztem a korábbi pitékből -főleg a harmadikból-, de amúgy eléggé rendben volt. Jó nőkből viszont ebben a filmben sem volt hiány.
Eugen Levy volt a nagy visszatérő, aki így már mind a négy pitében szerepelt. Utána a csúcstartó Chris Owen, mint a Sörminátor a maga három részével. Aztán jöttek szép sorban az újak. Ted Hilgenbirg játsza a kis Stiflert és a bájos bombázó színésznő Arielle Kebbel pedig a kottafej csajszit. Nos, kábé ők voltak a legfontosabb szereplők.
De nem mehetünk el szó nélkül a szinkron mellett sem, ahol Csöre Gábor valami eszméletlen Stifler. Nem hiába tartozik Gábor a kedvenceim közé. Solecki Janka hangját megint csak imádom, és ő is szerintem adott pluszt a karakterhez. Visszatért Rosta Sándor és Breyer Zoltán is, így külön öröm őket újra üdvözölni. Rajtuk kívül még volt Bogdányi Titanilla, Markovics Tomi, Roatis andi, Hamvas Dani, Baradlay Viktor, Vadász Bea és még sokan mások.
Semmi extra nem volt ebben a filmben. Részemről mondjuk végig röhögtem, de leginkább ismét csak a bombázóival hódított ez a pite, aminél van frisebb, ám hazánkban semmilyen formában nem került forgalmazásba.
Ez a penge, nem a Gilet.

Amerkai pite - Az esküvő

21:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Ilyen forró sem volt még az a bizonyos pite. Friss, finom és gőzölög. Annak ellenére, hogy az esküvökön torta dukál, itt is kijut nekünk Stiflerből és anyahomorításból. Ha ez még nem lenne elég, az utolsó pitében élvezhetjük Jim bénázásait. Pontosabban, Jim bénázik utoljára, ezúttal Nadia nélkül. De miért??? Mármint, miért Nadia nélkül?

Stifler: Iszom, eszem és beteszem a dákeszem. Megfogom a párom, benyomom a káróm. Ha nem jön be szembe, hátulról teszem be!

A gimi őrült napjai, a külföldi cserediákok, a bulitáborok és a dilis ragasztó ma már csak a múlt emlékei. Házasodni készül Jim, a piteprücskölő srác, és Michelle, a zenetáboros csajszi. Michelle azt szeretné, ha tökéletes lenne az esküvő, amire nincs sok esély, tekintettel a körülményekre, de főleg a barátokra. Jim szeretné lenyűgözni leendő apósát és anyósát, ami bizonyos értelemben sikerül is. Gondjai vannak a tánctudásával is, ami pedig egy lagzin nem előny, sőt, a borotválkozás sem megy egészen simán. Eközben a jegygyűrű kalandosabb utat jár be mint az Egy Gyűrű. 

Ezúttal a hosszabb, cenzúrázatlan változatot veszem nagyító alá, mivel barátunk, a Tv2 ezt a részt valahogy elfelejtette leadni. Seba, mert cenzúra nélkül még finomabb a pités kaksimogyoró zabálás ala. Stifler.

A menüben is a pite domborít, no meg a legénybúcsú forró pillanatai. Aztán belépünk ésAdam Hertz löki a sódert a bővített, cenzúrázatlan változat előnyeiről. Majd egy perc múlva máris dübörög a formás betétdal, ami mindenkit táncra perdít.

Az első jelenet ugye az éttermes, mikoris megtudjuk, hogy lediplomáztak és Jimbo otthon hagyta a gyűrűt. Elég perverz, bár Michelle fikarcnyival több pikantériára számít. Majd bemászik az asztal alá és leoboázza, betoppan apuci és a gatya lezuhan a földre. Jó kezdés, mi? Oké, kínos, de hát ő Flancos Franci.

Stifler: Szopjad le a zacsit, szolgáld fel a vacsit!

Az eljegyzési bulira pedig betoppan Stifler is, bár ő csak "véletlenül" kocsikázik arra. Hát ja, ez nem túl sok jót jelent a Flaherty szülőkkel való első találkozásra. Aztán a szülők kisebb kutyája rámászik Jimre, miközben Stiflerről próbálja lrángatni a nagy kutyát, aki a zacsijáról nyalja a tortát.

Stifler: Baszki, cukormázas a seglyukam. Hé, Finch, csomagoljam, vagy itt nyalod?

Finch: Egy elmés mondás mit sem ér. Walter.

Stifler: Nyaljál ki, Ciccolina.

Jim nem tud táncolni, és a segítséget az egyetlen embrtől kaphatja, akit nem akar meghívni az esküvőre. Stiflernek kell Fredaster Majszter-t csinálni belőle, és ha sikerül, ott lesz az esküvőn. Finch ezalatt kideríti, hogy milyen esküvői ruhára vágyik Michelle és Jim barátaival mindent megtesz, hogy megszerezze azt.

Finch: Van stílusuk, kultúráltak és választékosak.

Stifler: Szóval buzik.

Nem sokkal később egy bárban Stifler gigászit táncol, ami elég brutális volt. Az egyik kedvenc jelenetem az egész filmből. Egyrészt mert fantasztikus zenék voltak benne, másrészt pedig az amit ott lenyomott, garantáltam a legjobb pite pillanatok egyike volt.

Másnap pedig megérkezett Cadence, Michelle húga is. Finch fütyi kísérte el a vörös démont a reptérre. Egyből belezúg a srác a szőke ciklonba. Stifler a bárban találkozik Cadence-szel és előadja neki a jófiút. Majd benyal a Flaherty szülőknek, és Steve ötletén felbúzdulva, előbb meg akarja ismerni a fiúkat, mielőtt odaadná Michelle nagyanyjának a jegygyűrűjét.

Stifler: Ne csesztess, mert begerjedek, így leszek majd idegbeteg!

Aztán a Cadence-ért folytatott harc jabb fejezetét Finch nyeri. Stifler pedig kicsit féltékenykedni kezd. Stifler pedig megtudja, hogy holnap üres lesz a kéró és jöhet a legénybúcsú.

Finch: Élj lazán, fogd a munkát pihenőre, vesd magad egy puhanőre. Ez az életfilozófiája a FinchMájszternek.

Stifler beköltözött Jimék házába, hogy előkészítse a srácokkal a bulit, majd megjött a Medve és a két csaj: Frauelni Brandy (takarítónőnek öltözve) és Krystal rendőrnő.

A kibővített jelenetek, hatalmas csöcsökkel és bazi nay beszólásokkal. Atomzsilet jelenet! A kutyákkal való tánc óriási volt. Aztán persze kiderült, hogy nem lesznek egyedül, mert Jim és Michelle szülei hazaértek a nagy beszélgetésre. Elcseszett egy legény búcsú volt, kínos pillanatokkal és fergeteges nőkkel. Kell ennél több egy legénybúcsúban?

Aztán Stifler elveszti a gyűrűt és egész nap a kutyákat stirőli, hogy mikor szarnak. Aztán meg kell ennie a kutyagumit. Ezalatt Michelle először találkozik a nagyival, aki nem kedveli. Aztán közeleg az esküvő napja. A próba vacsora után Stifler majdnem eljut Cadance-szel az első éjszakáig -ami Stiflert ismerve az utolsó is. Ám történnek éjszaka olyan dolgok, amik megváltoztattak ezt-azt. Először is, Stifler nem feledkezik el a pöcséről, ám a különleges éjszakán John örömet okoz a nagyinak, aki csak mosolyogni tud az esküvőn, ami a virágok elhalálozása miatt elég kérdésessé válik. Vajon, meg lehet még menteni ezt az esküvőt?

Ezért imádom én ezt a pitét. Bár főleg Stiflerről szól, és Jimről, Kevint totál mellőzik a részben, de legalább benne van, Oz-zal ellentétben, ami szerintem a gimis évek ellenére óriási nagy kár, hogy most nincs itt.

A szinkron nagyjából változatlan. Hevér Gábor, Tóth-Gáspár András és Minárovics Péter is újra itt vannak. Kev hangja IZÉra változott. Jók voltak a színészek, és tanulság is van, nem csak baromi jó zenék.

Imádom ezt a pitét. Totál Felesleges folytatás, de az utolsó ehető pite volt szerintem. Remek trilógiát zárt le, fantasztikus éveket tudhatunk magunk mögött. Rengeteg poén, nagy beszólást és egy Stiflert hagyunk maguk mögött, mert innentől kezdve nincs tovább. Ennyi, vége. Zsilet, bár én örülnék egy negyedik résznek, ugyanezekkel a szereplőkkel. Jövő héten a Pite 4: A zenetáborban-ról írunk. Tartsatok velünk.

Amerikai pite 2

21:00 írta: Joey 1 komment

Egy újabb fincsi, ropogós, omlós pite. Avagy az újabb bőr a tengerparton, "ha ti is, mi is"-ekkel és számtalan poénnal sütkérezve fogyasztható. Megint nyár, megint bulik, megint CSAK kanmurik? Sör pipa, pecó pipa, csak a csajok késlekednek még mindig. De vajon meddig? A hármas szabály rejtélye, avagy kit rejt a nagy fekete autó? Ha velünktartotok, hamarosan kiderül!

A második részben újra együtt a díszes társaság, immáron túl a középiskolán és túl a férfivá avató élményeken. Ám a tapasztalatokból sosem elég, így a pitével bensőséges viszonyt ápoló Jim, a lovagias Oz, a titkon még mindig Vicky-ért epekedő Kevin, a hormonálisan túlvezérelt Stifler és a Stifler mamájára specializálódó Finch úgy dönt: a nyári vakáció idejére házat bérelnek a tengerparton, és parti-zónává alakítják a parti zónát. És valóban: buli ér bulit, kaland követ kalandot. Oz szeretné megismerni a telefon-szex gyönyöreit az épp Európában tanuló Heather-rel, ám valami mindig megzavarja a virtuális hancúrt. Az örök különc Finch Stifler mamáját várja, Stifler a szomszéd lányokat szeretné behatóbban megismerni, Jim pedig látogatást tesz a zenetáborban, hogy nem éppen zenei jellegű leckéket vegyen Michelle-től, mielőtt megérkezik bohém buli-tanyájukra Nadia, a cseh bombázó. Mit mondjunk még? Ezt a pitét is mindenki kajálni fogja! 

Nálam ez az újabb kult-fil nyert a zenei indításával -aztán majd Stiflerrel és "ha ti is, mi is". Csak "baráti viszlát szex" Jim és egy csaj között (Hevér Gábor, Roats Andi). Jim miközben megamagabiztos hiába, a nők a magabiztos pasikra buknak! Aztán betoppanak a szülők, miközben a fiatalok vadul "élvezik egymás társaságát".

Ozy találkozik Stiflerrel, aki benéz a lányok szoknyája alá. De a papírpöcs szégyent hoz a férfi nemre, mivel nem néz oda, míg Stifler 23szor plusz egyszer szexelt. Oz később találkozik Heatherrel és Kevinnel. Ezalatt Jim is hazaér, és az apja a "zsugorfóliázás"ról beszél neki. Ficsur Fincs Úr, konisivá is betoppant. Aztán este együtt buliznak a Bránermájsztrnél.

Stifler: "A nevem Stifler, és 30 centi a farkam kerülete."

Aztán Stifler rajta kapja az anya homorít, hogy Stifler mamájának szobájában járkál. Túl nagy a sor a budinál, így a kínai arc lehugyoz, és épp Stiflerre talál, aki ezköben egy spécicával kavar. A csajt fejbe találja egy cserép, és a bránermájztert lebrunyálták fentről. Ekkor zárja be a buligyárat, és Kev megint a bratyójától kap egy ötletet és a banda kibérel a tónál egy frankó kis pecót. Nadia (Csondor Kata) meg Jimet keresi és látni akarja a nyár végén. Jim pánikba esik, de előtte még itt a nyár és tópart. Irány bulizni a szerelem nyárba!

Stifler: Lányok, mindjárt hányok!

Megérkeztek a tóparti palotájukba meg annyi szép emlék jövőbeli otthonába. Most már csak csajozni kell, mert a nyár már elkezdődött!

Stifler: Hello, szia, szevasz! Van nálatok terasz?

Jim felkeresi Michelle-t a zene táborban, hogy megtudja mennyire béndzsa az ágyban. Szent burgonya fánk, ez a csaj nagyon huncut, ha beizgul! Jim szörnyű volt, de Michelle-nek volt már rosszabb is. Aztán 1 órával később tanácsokat osztott neki, ám valaki Pete-nek nézte, és hangszert adott a kezébe, méghozzá egy trombitát. Naja, újabb égés ezer fokon, nagy volumenu koncerten a zenetáborban.

Ha egy csaj elmondja hány pasival kefélt, szorozd meg hárommal. Ha pasi elmondja hány nővel volt, oszd el hárommal.Ez a hármas szabály.

Oz és Heather telefon szexel elégítik ki... egymást. Finch pedig behatol a talán leszbik otthonába, ám lebuknak ésnem tudnak időben kijönni. Aztán végig nézik amint a hölgyek bugyítlanitanak, ám végül lebuknak. Aztán a hölgyek egy kicsit szórakoznak velük. "Ti se tapi, mi se tapi." Stifler végül megfogta a seggét. Jimnek megkéne csókolnia Stiflert, és akkor a csajok megtesznek nekik akámit. Meg is teszik. Ám a kézi munkát már nem vállalják már be a srácok. Ennyit a csapat szellemről.

Jim újra meglátogatja Michelle-t, mert nem akar teszi-tosza faszi lenni, mikor a nyár végén visszajön Nadia. Aztán meg Michelle trombitát dug Jim seggébe, majd betoppan a tanár és Jimnek lépnie kell, de búcsúzásul Michelle megcsókolja -tipp: kevesebb nyelv.

Aztán a srácok megint a nagy bulit tervezik. De Jim nem bír magával és a tökéhez ragasztja a kezeit miközben a Punci palotát nézi. Ám tervei, hogy megszabaduljon magától nem igazán megy simán és végül a mentők viszik el, miután kiesik az ablakon.

Néhány nappal korábba érkezik Nadia és még mindig itóra ott van a szeren és még mindig irtóra Jimet akarja. Ezért Michelle beugrik ál-barátnőnek, és ez közelebb hozza őket egymáshoz.

Beindul a féktelen bulizás, Stifler öccse is megérkezett már, a féltékeny oktatás is a végéhez közeledik, és minden amit szabad, és minden, amit nem, az itt tutira megtörténik...

Ez egy amolyan nyári pités kaland. Tudjátok vidéki appartmanokban a legjobb cimbikkel, vagy éppen a zenetábort is megjárva kerülni kell a medvéket.  Dögös bigék és a nyár legnagybb bulija, egy örök emlék mindenkinek, amit még Stifler mamája sem hagyhat ki.

A szinkronhangok is visszatértek, mind ey szálig. Nadia jobbat kapott, Hevér Gábor, Minárovics Péter, Stohl Anrás, Tóth-Gáspár András és respo Rodrigo újra a fedélzeten voltak és a hangjukat adták a világító tornyos incidenstől kezdve a legpitésebb kalandokig, mind egy szálig. Cenzúrával és anélkül.

A kultikus vígjáték 2001-es folytatásáról szóló írásomat olvashattátok. Rengeteg dögös bulával, tutira leszbi nehéz súlyú bombázóval és Nadiaval, minden nő, legnőiebbikével. Kultikus beszólásokkal, hatalmas Stifleri dumákkal, utoljára a Sörminátorral és újra a kínos jelenetekkel. Hát bizony ez volt a következő lépésre való átállás, mely elvezetett az én egyik legkedvencesebb pitémhez. Aki nem látta, még nem kóstolt igazi pitét!

EGYSZER A ZENETÁBORBAN...

Amerikai pite

21:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Mi az amit minden középiskolás fiú a legjobban imád? Melyik az az étel, ami olyan, mint az a bizonyos dolog? És melyik a kedvenc testrésetek? A bráner májszter nálunk is megjelent!

Az 1999-es kultikus tini film, mind a mai napig örök kedvence minden kamasznak. Ha létezik egyáltalán ebben a korban kötelező film, akkor ez tutira az. Azt is mondhatnánk, hogy aki ezt nem látta, még nem kóstolt, igazi pitét.

Minden fiatal életében eljön egyszer a pillanat, amikor a nemi hormonjainak engedelmeskedve megpróbálja átélni a felnőtté válás legmeghatározóbb élményét. Néhány ivarérett tizenéves a hőse az Amerikai pite című vígjátéknak. Feltett szándékuk, hogy még az érettségi előtt elveszítik a szüzességüket. Mivel az idő sürget, a nemes cél érdekében mindenki latba veti, amije van, más-más úton próbál közeledni az ellenkező nem kiszemelt példányához. Az önbizalom növelésének eszköze lehet egy kódolt szexcsatorna műsora, vagy egy generációról generációra szálló titkos kézirat, de az sem árt, ha az eber izgalmasabbnál izgalmasabb pletykákat dob be a köztudatba. Akad azonban olyan, akinek mindez kevés a boldogság eléréséhez, be kell érnie egy almás pitével. A címbéli sütemény ugyanis a szexuális tapasztalás sajátos fokmérője. Mert milyen is egy nő belülről? Olyan, mint egy pite? 

Mert mindenkinek meg van a maga kedvenc karaktere. Az 5-ből (bizony, nem rég jött ki DVD-n az ötödik, legalábbis Amerikában, aminek már semmi köze ehhez) 4-ben szerepelt Jim faterja, Eugene Levy. A fazon egyszerűen fantasztikus. De hát, ez majd a következő hetekből egész biztosan ki fog derülni. Mert ha van ciki fater, akkor ő nagyon ott van a szeren. A kínos szituációk melegágya, az egyik legjobb humorforrás. Bár a fia, Jim és az ő kézügyessége még rajta is túl tud tenni.

Az én személyes kedvencem a trágár dumájú Stifler, azaz Sean William Scott. Falja a nőket, két kanállal élvezi az életet és... hát izé, nem tanul, csak csajozik. De erről szól a fiatalság, nem?

Negyedik helyre felfért még az anyahomorító Finch is, aki arról híres, hogy Stifler mamájával kavar billiárd asztalokon, kocsiban, kádban, vagy éppen ahol egymásra találnak.

Hogy lehet megtréfálni a tancsit? Úgy, hogy vissza felé játsza a banda a darabot. Naja, nem mindenki akar piros pacsizni, míg minden tökéletes nem lesz. Az a "nem dugunk" kitűző is elférne, bár a Sörminátornak (egy csúcsra járó szexrobot, akit visszaküldtek az időben, hogy felcsináljon egy női egyedet) még arra sincs szüksége Stifler szerelmi fészkében.

Jim: Szóval, szerintetek milyen lehet egy nő belülről?

Oz: Gondolj, a gőzőlgő pitére.

Jim: Tényleg?

Oz: Naná!

Jim: Almás pite?

Oz: Aha.

Jim: McDonald's vagy házi?

Naja, a jó öreg... pontosabban fiatal, bombázó Nadia Jim álmainak tárgya. Oz mint egy rossz buzi, bár a "szopj le szépségem" beszólása után még rá tett egy lapáttal a "mindenki novának hív, Casanovának"-kal. Jimnek szóba kéne állnia a csajokkal, mert jó a kommunikálós képessége. Ezalatt Vicky leszopta Kevint.

Stifler: Szopj le, szépségem!

Aztán meg Stifler ivott abból a sörből, amibe Kevin az imént belecsurgatta ami kijött belőle, vagyis a fehér sörből.

John: Debasz! De meg basznám! Debasz! Debasz! Debasz!

3 hetük van, hogy becsajozzanak. Ugyanis ennyi idő múlva jön el a szalagavató ideje. Kevin Vikcy-re, Jim Nadiara, Oz pedig Heather-re hajt. Vajon sikerül nekik elérni amit megfogadta egymásnak?

Kevin: Kössük egy megálapodást. Vagyis, hogy több egy megállaodásnál.

Jim: Mi, fogadás?

Kevin: Egyezség. Nem fogadás, nem pénzről van szó. Megesküszünk, hogy kefélünk mielőtt a sulinak vége.

Oz: Ezt úgy mondod, mintha ez nekünk eszünkbe sem jutott volna.

Kevin: Gondolj arra, mint mikor erősítesz. Olyankor van melletted valaki, aki erőt önt beléd, aki bíztat. Pont ezt fogjuk tenni egymásért. Támogatjuk egymást a cél érdekében. Külön gyengék vagyunk, de együtt mi vagyunk a szexuális harcművészet nagy mesterei!

Jim: A tigris kung-fus kanos, de srákány harcosai tüzesebbek.

Oz: Kele és Nyugat Saolinja szexmesterei egyesüljetek! Harcoljon, és győzzön a jobbik!

Kevin: Elég! Ezzel elrontjátok az egészet. A férfiasságunk forog kockán. Ígéretet kell tennünk itt és most. Ezentúl igenis használni fogjuk pechüdté vált farkunkat! Ki állunk mindazokért az elnyomott férfiakért, akik nem kefélhetnek. Eljött, a mi napunk! Eljött a mi időnk! Minden erőnkkel harcolni fogunk, nem hagyjuk, hogy örök szüzességre ítéljenek.

Jim: Ámen! Ez tetszik.

Kevin: Kiállunk egymásért, és győzni fogunk! Kefélésre fel!

Oz beáll a kórusba énekelni, Stifler meg úgy mutogatja őt, mint egy kiállítási tárgyat. Oznak csak annyi a dolga, hogy eljátsza a naív szerelmest -az egyetemista csaj is ezt tanácsolta neki. Jim faterja pedig fiának Hustlert hoz. Kevin pedig a bátyjától kér tanácsot, hogy elégítse ki Vickyt, és rászállt a Biblia. Néhány srác hozta Amsterdamból, és minden évben az örökli, aki a legjobban megérdemli. Idén, Kevin ez a szerencsés.

Kórista cica meg elhívta Oz-t a bálba, és a srác belement. Stifler szerint ez csak Oz, a kis varázsló, de no problemo, Oznak, a nagy tahónak már van partnere a bálra -bár Stifler igencsk visszavet az értékéből. Nadia pedig Jimet kéri meg, hogy korrepetálja egy kicsit történelemből.

Finch: Lement turkesztánba!

A srác pedig be webcamezni a szobáját, és mindenki a bombázót bámulja...

Nadia: A luk, a kedvenc testrésed?

...meg azt, ahogy Jimbo beég. Aztán meg Michelle volt az egyetlen, aki szóba állt vele, és a zenetábori sztorijaival fárasztotta. "Egyszer a zenetáborban..." és Jim elhívta a szalagavatóra. Majd Finch terjesztett hírei annyira jól sikerülnek, hogy Stifler még jól megszivata, miután "Kulagép elverte", és hasonló nyalánságokat terjesztett róla. De a legjobb az volt, hogy viszonya volt Stifler mamájával, pedig ekkor, még nem is volt.

Oz pedig ott hagyja a meccset, ami pont egy időben van a kórus verseny döntőjével, és mit ad isten pont egy városban, nem is olyan messze egymástól. Így hát elrohan és eldalolja a duettet Heather-rel.

A bál estjén Kevin mindenkit arról faggat, hogy ki hogy áll a nagy estén. Aztán Jimnek és a többieknek elmegy a kedve a kötelező szextől. Kevin pedig nem akar elmenni Stifler bulijába, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezte. De vajon kinek sikerül megvaósítani a nagy tervet?

Mindenki irigyelte Jimet, mert övé lehetett volna a legjobb, legdögösebb, legnagyobb bombázó, ha nem sül be. De sajna besült és övé lett a nem annyira dögös, ám annál inkább zenebuzi, zenetáborós kiscsaj. Oz is belezúgott a kórista csajba, és Kevin is rádöbbent mit is érez Vicky iránt. Hát igen, nem eszik olyan forrón azt a kását...

Oz magyarhangja Stohl Buci, Jimé Hevér Gábor, Stifleré Tóth-Gáspár András, Finché Minárovics Peti, Kevin pedig Crespo rodrigo hangján szólal meg, aztán van itt még Vadász Bea, Molnár Ilona, Rosta Sándor és még sokan mások. Tehát a neves szereplőkön kívül -Jason Biggs, Sean William Scott, Chris Klein, Eugene Levy, Mena Suvari, Tara Reid, Shannon Elizabeth és Jennifer Coolidge- egy nagyon is korrekt szinkron stábot hoztak össze, teljesen korrekt szinkron társaságában. Vagy csak nekem tetszik?

Rengeteg kultikus jelenettel. Például Nadia Jim szobájában, az apja táncára a végén, a billiárdasztal, a pités "akció" és még számtalan örök érvényű tini jelenet. De nem csak jelenetekből vannak felejthetetlenek, hanem beszólásokból -ezekből Stifler viszi a pálmát. Például jó pár idézettel, melyeket ebben az irományban is olvashattok. Vagy mikor Jim faterja pornó újságokról beszél fiával és mi egymás.

Nem nagyon lehet ezt tovább ragozni. Egyszerűen a tinifilmek és minden tini, és fiatal alapműveltségéhez hozzá tartozik ez az alapmű, ami az alap műveltség egyik legjobb része. Finom, mint a gőzölgő pite!

Szüzet szüntess

21:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Ugye ismeritek a szomszéd lány fogalmát? Valami ilyesmit próbál meg majdnem a szó szoros értelmében megragadni ez a 2004-es film is. Illetve szó szoros értelmében, de nem a fogalom szó szoros értelmében. Értitek? Mert én már nem.

Vegyük nagyító alá első körben a szereplőket, karaktereiket és magyarhangjaikat. Ez a film engem már elsőre is a csoda szexi Elisha Cuthbert (24) miatt érdekelt, aztán meg ugye ott volt a téma, ami minden tininek kedvére válhat. Nos, pronósztár, tehát innentől nyert ügye van nálam a karakternek, Elisha pedig mint mind jól tudjuk, hogy jó színésznő. Magyar hangja pedig Zsigmond Tamara.

Emile Hirsch (Dogtown urai), Simonyi Balázs hangján szólal meg. A srácot bírjuk, a karaktere meg minden tini széria legkedveltebbike, a jótanuló, diákelnök looser, aki csak be akar csajozni.

A film egyébként a kedvenc nótámmal, a Queen: Under plessuere-rel indult. Tehát, nálam már az első percekben nyert ügye volt, leszámítva a "Sosem felejtem el" rizsát, amit a diákok löknek.

Aztán bemutatják úgy ahogy Számszung... bocsi, Szán Jángot, mi meg megkedveljük, mert ő egy még nagyobb looser, plusz cserediák, ami azért mégis csak előnyt jelent. Aztán Matt is elindul a többi nagy menő után a partra... pontosabban csak indulna, ha nem szállna alább a bátorsága.

A tanulmányait illetően Matthew roppant sikeres, csajozni viszont nem igazán tud, egészen pontosan még nem is próbált randizni egyetlen lánnyal sem. A gyönyörű és titokzatos új szomszédlány felbukkanása azonban fenekestül felkavarja egysíkú életét. Matt halálosan szerelmes lesz a bombázóba. És a bomba hamarosan tényleg robban: kiderül, hogy a lány annak idején pornósztárként kereste a kenyerét. A gondokat tetézi, hogy az új szerelemmel együtt a kissé agresszív fazonú, rámenős ex-strici és számos alvilági figura is a nyakába szakad az érettségire gyúró fiúnak. 

Igazi tini film sztori, nem igaz? Vannak dolgok, amiket sosem felejtek el. Na, Elischa  dekoltázsa is ilyen.

Amikor meg pillantja az is ám egy tipikusan minden tini filmbe kötelező kellék. Neki megy valaminek, miközben a csaj szexin néz rá. Kicsit csábos, és nagyon dögös. Matt szerint, mint egy angyal. Hát még mikor látja a hálószobájában a csajt. Oh, te jó ég, jól mondta a srác. Hát igen, nem semmi látvány, az már egyszer tuti fix. Főleg, mikor elkezd vetkőzni...

Aztán persze észre veszi Matthet és átmegy hozzájuk. Nem ezért, de Matt ezt nem tudja. Csak be akar mutatkozni a csaj. Aztán elviszi furikázni, aztán meg pucéran kiteszi a kocsiból, amolyan "te is láttál már..."-ként.

A kávézóban egyből kitalálja milyen csaj kell a srácnak, és végig hát hogy is mondjam... csábos, na. Amúgy a kis verdája is nagyon dögös. Másnap egyébként a suliból is elrángatja. Matt pedig megy -meg tudom érteni.

Aztán este épp a diriék medencéjében lubickolnak. És már majdnem elcsattan egy csók, mikor épp haza érnek a diriék. Aztán felszedik a haverokat és irány a buli. Színre lép a három jó barát és Danielle a legszexibb bombanő a tömegben.

Aztán a bulin megcsókolja és elkezdenek smárolni. Hát igen, egy csapásra menő lesz. Másnap a haverja pedig megmutatja neki a Denielle pornófilmjét. Na, ez totál hazavágja a Matt lelkesedését. Nem értem miért.

Aztán mikor haza ér Matt anyja gyerekkori képeket mutat Danielle-nek róla. Ez csak olaj a tűzre. De szegény Matt csak azt látja, mintha mindig, mindenkivel pornózna. Aztán az esti randin elviszi egy motelba, ahol Danielle egyből betámadja az ágyat, de Matt nem akarja. Viszont Danielle rájött, hogy tudja. Így úgy mond vissza élt a helyzettel, majd ott hagyja a motelnél.

Aztán mikor bocsánatot akar kérni, már Danielle-nél van az ex-stricije és elmegy velük "bulizni", egy sztriptízbárba. Aztán a klubban összefutnak az apjuk legjobb barátjával és befizetik a két srácot egy táncra. Hát, nem volt semmi. Főleg, amiről beszéltek - Matt ösztöndíja.

Aztán irány a pornó fesztivál! Matt pedig megakarja menteni D-t. Így hát neki is irány Vegas és a cimbijei vele tartanak. A két hvaer naná, hogy bajba keveredeik, úgyhogy nincs mit tenni, mint spuri. De elmondta Daniellenek, amit akart és úgy tűnik, bejött a terve. Összejöttek, minden rendben az esti nagy interjú előtt, még a bálba is elhívta és igent mondott. Míg nem...

...felbukkan a producer. Aztán szépen elagyabugyálja. Majd egy kis gyors rablásra invitálja, hogy kvittek legyenek. Kelly feldobja a zsaruknak, de végül csak megmenekül. Útközben ébred rá, hogy be van extazizva.

Aztán Denielle-el az oldalán, alig fél órás késéssel beérkeznek a meghallgatásra. Az extasi hatására azonban lesmárolja az egyik csajt, aki nem a szőke bombázó. Kicsit be van tépve, itt bizony, komoly gebasz van. A beszéde közben -melynek témája az erkölcsi nagyság- vall szerelmet Daniellenek, persze csak burkoltan, de mindenkinek nagyon tetszik. Viszont az ösztöndíjat nem kapja meg. Egy világ tör össze benne.

Aztán persze kiderül, hogy Kelly kiürítette Szemjáng tanítattására szánt kasszát. A feladat innentől kezdve adott, vissza kell szereznie a pénzt.

Ehhez pedig szüksége van Danielle-re. Egy pornó filmet kell csinálniuk hétfőig. A szex mániás haver is simán benne van, ezzel akar betörni. Aztán a szemüveges csóka is belemgy a buliba és Danielle barátnőivel neki állnak megcsinálni a filmet, amivel megkereshetik a pénzt.  

A srácok pedig a pornósztárokkal elmmenek a bálba. Itt kell ugyanis teljesíteniük a 25.000 dollárért a feladatot. Matt színészeket kezd keresni, míg a szex mániás srác neki áll rendezni.

Amíg Danielle és Matt táncolnak, addig a többiek lázasan forgatnak egy banketten játszódó pornó filmet. A kulcsjelenetnél azonban kiderült a csávóról, hogy mégsem olyan hűdemerész, így Mattnek kell beugrania.

Aztán ő mégsem képes megtenni, ezért a szemüveges haverja ugrik be helyette. Este persze megkapja a főnyereményt, vagyis Denielle-t. A kazi eltűnt, Kelly-nél van. De persze ezt is megoldotta Matthew és jött a várva várt vége főcím. Persze nem akadályok nélkül.

A film tehát happy enddel zárult. Kellemes több, mint 100 perc volt, jó zenékkel, jó arcokkal és néhány fordulattal.

 

Timothy Olyphant Kelly bőrében szuperlaza, de Galamb még coolabbá teszi a karaktert. Mondhatni a legkedvelhetőbb, de főleg a szinkronja miatt.

A filmben még néhány pillanatban látható a Narancsvidék ifjú sztárja, Autumn Reeser is.

Bár itt most a sztorit írtam le, elég részletesen, de ettől függetlenül szerintem ez egy kedves kis film. Vannak benne mókás karakterek, pornósok, leszbi csókok meg bombázó csajok. Kell ennél több egy tini filmbe? Nem hiszem.

Lizzie McGuire: 4. rész A verseny

10:00 írta: Joey 1 komment

Kezdenek zavarni azok a képek, amiket csak úgy jópofizásból bevágnak, de még mindig jók. Az animáció kellően vicces -kikapcsol.

Lizzie úgy érzi, hogy semmilyen különös tehetséggel nem rendelkezik, mindenben csak átlagos. Szeretne végre kitűnni valamiben, egy tornaórán pedig tanára váratlanul felfedezi, hogy különös érzéke van a ritmikus gimnasztikához. Ugyan nem szereti ezt a sportágat, de elkezd edzésre járni, sikerét pedig Kate irigykedve nézi... 

Happy endes sztori révén pedig egy 9,4-9,5-9,7es átlaggal elhozza az aranyat. Hát nem csodás?

Szörföljetek, lúzerek!

20:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Egy tipikus semmit mondó, minden kamasz megváltozik benne film. Avagy a film, Jared Padalecki hasonmásával, aki tényleg nagyon hasonlít rá -legalábbis a haja miatt mindenféleképpen. Ja, és van benne egy majomimádó, igazi férfi is, akit a One Tree Hill Mouth-aként ismerhetünk!

Tényleg nem egy nagy eresztés a film. Semmi világmegváltás, vagy értelmiségi sztori, csak a szokásos. Néhány kamasz srác a lúzerebbik fajtából, bizonyítani akar. Van itt minden, ami csak kell. Menő macsó, feka rapper, lúzer csajimádó, szűz srác, szótlan fekete titokzatosság és persze a helyiek, a három svéd turista lány, a majom és az elképesztően undorító hippik, meg a részeges oktató. 

A karakterek után lássuk magát, a sztorit. A Laguna Beach-i Gimnázium egy lúzerekbõl álló csapata elhatározza, hogy megrendezi a suli történetének legnagyobb szörf bajnokságát.
A rendezéssel minden simán megy, de egy gond azért akad. Meg kéne tanulniuk szörfözni. Az idő fogy, ráadásul az oktató sem mai legény...
A vígjáték bemutatja a szörfös milliomos fiatalok „nehéz” életét, és elkalauzol minket a gyönyörû Costa Rica meseszép partjaihoz.

Igazából ez egy semmit mondó film. Kihasználták a svéd nők okozta lehetőségeket, de ennél tovább nem is mentek. A film legnagyobb erénye talán a karakterek lehetnek, de még azt sem vitték túlzásba. Meg a Rip-et alakító színész enyhén szólva is túljátszotta a karakterét. És még egy ismertebb arcot fedeztem a hippi faszi személyében, aki történetesen az Ikrek Malibuból című sorozat Manuelo-ja volt.

Tehát, ha nincs jobb dolgotok, megnézhetitek, de ha van, akkor inkább kerüljétek. Nem vesztetek semmit, ha kihagyjátok...

Lizzie McGuire

10:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Molnár Ilona a kis Lizzie magyarhangja, nem rossz, de az Olsen kislányokra hajazó külsejű Hilnek, furcsa választás az egyik Olsent választani magyarhangnak. Viszont sosem rossz húzás.

Dícsértessék meg a magyar televíziózás, mert mindössze csak 6 évre volt szükségünk, hogy hozzánk is elérjen a Disney Channel 4 éven át tartó kiscsajos sorozata, az elképesztő tinikevdencemmel, Hilary Duff-fal.

Az első epizódot 2001 január 12-én tűzte műsorára a csatorna, nálunk pedig 2007. január 6-án indult el. És 2002 január 18-áig 31 részt adtak le, majd a második szezon 2002 február 8-án rajtolt el, és a 34 részt 2004 február 14-éig tartott. 2002-ben húsz részt adtak le, majd 2003-ban 12 és 2004-ben pedig csak az utolsó rész került képernyőre.

Na ennyi vetítési adat után nézzünk be a szinkronba. Lampodi Anna (remélem jól értettem) Miranda magyarhangja, Gordoé Berkes Bence. A tesóé Morvai Gábor, a szülök pedig: Orosz Helga (Anjelina Jolie) és Sótonyi Gábor. A szinkron BalogMixes, és szerintem nem rossz. Nagyjából többnyire jól eltalálták a dolgokat, bár én apucinak inkább Lux Ádámot választottam volna. Ha már magyarhangoknál tartunk, akkor tegyünk egy kis kitérőt a főcímre. Labdát doblnak egymásnak és vigyorognak, mint atejbe tök. Nem egy nagy szám, a zene sem olyan űde király, de azért elmegy.

A történet szerint Lizzie egy tök átlagos 12 év körüli kiscsaj. Van egy legjobb barátnője, meg egy srác, akit már 1 éves kora óta ismer. Van egy tesója, az apja kissé fura, az anyja pedig hormon fertőzött. És így éli mindennap az életét. Hát nem király?

Jó, még csak 12, és odébb van még a bomba nő korszak is, ami eljön, higgyétek el. Addig is, be kell érni egy tök átlagos, barátokkal és családdal teli Lizzie-vel. Nem vészes ez, csak nagyon Disney-s...

A 65 részes sorozat minden epizódját műsorára tűzi a Duna Tv mától, hétvége reggelenként. Ha egy kis kiscsajos kikapcsolódásra vágysz, ki ne hagyd!

Sztár születik

19:00 írta: Joey 9 komment

A zene... magasabb rendű mindenféle tudománynál és filozófiánál. - Ludwig van Beethoven

Hilary Duff, jött látott, győzött. Illetve, hogy győzött-e, azt nem árulom el, de mindesetre jó példát mutathat a jövő évre mindenkinek. Még belőled is lehet sztár! de csak, ha van tehetséged...

Terri, a kisvárosi kamaszlány nagy álmokat dédelget: csodálatos hangja van és szeretne énekesnő lenni. Legnagyobb álma, hogy bekerüljön a legnevesebb Los Angeles-i művészeti iskola nyári osztályába, ám testvére, Paul balesete -és halála- valamint apja szigorúsága visszatartja álmai megvalósításától. Ekkor még nem is sejti, hogy Paul titokban elküldte az egyik videofelvételét az iskolába, és így vizsga nélkül is bekerült az intézménybe. A vidéki lánynak nem csak a Los Angeles-i életstílussal kell hát megbarátkoznia, hanem azzal is meg kell küzdenie, hogy klasszikus zenei tanulmányok hiányában felvegye a versenyt a többiekkel. Terri persze mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa rátermettségét és megmutassa a világnak, hogy énekesnőnek szültetett.

Az augusztusi képzésen megismerkedik Jay-el a szintén zenész sráccal és hát, egymásba szeretnek. Közösen szeretnének fellépni a vizsgán, a saját szerzeményükkel. Persze az út addig rögös és még nincs kitaposva...

Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy minek kell bele dráma. Aztán a végére tudatosult bennem, hogy erre szükség volt ahhoz, hogy Terri kimerjen állni és végre a sarkára álljon. Értelem szerűen a szerelmi szál már az első percben tudatosul a nézőkben, és onnantól kezdve szurkol is nekik. De a hárpia exbarátnő karaktere elkerülhetetlen.

Nagyon tetszett, hogy a végén kinyerte a 10.000 dolláros ösztöndíjat. A forgatókönyvírók (Mitch Rotter & Sam Schreiber) erkölcscsőszt játszottak itt, de nagyon jól tették. Nem is mertem remélni, hogy meg merik lépni, de szerencsére, jól döntöttek.

A szinkron: Hil hangja Hafner Anikó volt, aki meglepő módon iszonyatosan jó Hil hang. Ha rajtam múlna, mostantól csakis az ő hangján szólalna meg. Az elhunyt bratyó Markovics Tomi, a szerelem pedig molnár Levi volt. A szobatárs hegedűvirtóz Böhm Anita. A szülők és a nagynéni: Haas Vander Péter, Kovács Nóra és Kis Erika. A tanár Laklóth Aladár.  

Szerintem nagyon kellemes kikapcsolódás, egy igazi színes szőke egyéniséggel, megspékelve remek hanggal. Ha már itt tartunk, tessék Hil Duffot hallgatni!

Tibor vagyok, de hódítani akarok

20:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Egy igazi Gregor Bernadettes domborítós, szexis tinivígjáték kísérlet. Sajna elég gyengus teljesítménnyel, de Berni miatt tényleg érdemes megnézni. Ja, és Gesztesi Karcsi is van ám benne!

A film a betétdallal indul, majd a vallomással, hogy Tibor megbukott töriből. Ezekután irány a Balaton és a "nyugdíjas" szálló, ahol semmi sem történik. Tibi már csak csajozni akar... mit ad isten, miután mindenki gyerekként kezeli, találkozik Gregor Bernivel, aki azonnal megtetszik neki.

A színészi alakításokról inkább nem szólnék semmit, bár a Jóban rosszban dokija, meg Gregor Berni és a Rózsi nénit alakító

 

Fej vagy írás

20:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Ha fej, akkor másfél óra Görög Zitával, ha írás, akkoris. Egy magyar tinifilm probálkozás, mely elég közepesen sikerült, pedig...

Pedig az alapötlet briiliáns. Nemrégiben alkottam meg én magam is egy hasonló filmet, teljesen más világok találkozásáról, de a lényeg hasonló, bár az kicsit egyértelműbb és talán az nem is ilyen tipikus tinivígjáték lenne.

Ami engem orbitálisan idegesített -amúgy magyar filmeknél totál megszokott, az a támogatók logói mindenhol, hogy ki vagy mi támogatta a film létrejöttét. A Juventus, pizza hut, maXfactor meg minden anyám kínja. A Tv2-t viszont sehol sem láttam. jó, persze, ők adták a filmnek Görög Zitát és minden idők legköcsögebb és legalább ugyanannyira pocsékabb színészét, Havas Henriket is. A fazon itt télleg kiállhatatlanabb, mint a műsoraiban.

Ha jól emlékzem, még anno a Tv2 ebbe a filmbe azért ölt pénzt, mert 1, Görög Zita -bombázó, szupermodell, nyuszicsibe-, és 2, mert az első magyar tinifilm meg hasonlók titulust aggaták rá, hogy a fiatalokat is érdekelje a múvi.

Két dolgot még, Pindroch Csaba női jelmezben orbitálisan nagy, és az ex nejét utáló Tahi tóth László sem hagyta otthon jobbik formáját. Lipcsei Betta és valamelyik év nyuszilánya, Pantichin Edina bombázók. De ezt mind tudjuk.

A másik, ami viszont baromira idegesített -tudjátok, az egyik a reklámozók voltak-, azok a duna parti "álom jelenetek". Áh, higgyétek már el, enélkül is működött volna ez a szar. Ha már itt tartunk, zeneileg nem egy ász a film, és ezt úgy mondom, mint fiatal filmrajongó. Tényleg hagy kivánni valót maga után. A betétdal még okés, másodszori visszahozása felesleges, ámbátor a többi szám ismerete mellett követelendő.

"Van úgy, hogy vágyakozunk valami után, és biztosak lehetünk abban, hogy sohasem lesz a miénk. Talán, még a közelébe se kerülünk, de nap, mint nap elképzeljük, milyen lenne vele. Minden egyes nap, mikor meglátjuk a tévében, óriásplakáton, vagy egy magazin címlapján. Egyszerűen tökéletes. Vajon milyen lenne, vele?"

Nem ezzel kívánom érzékeltetni a párbeszédek egyszerűségeit. Mert az tuti, hogy a szövegek nem váltják meg a világot, nem is annyira mélyek a szerpelők hol depisek, hol baromi boldogok. hol megtanulnak főzni, hol el...cenzúrázzák egymás kajáját. Hol telehányják álmaik nőjének pasijának kocsiját, hol a hugukkal száguldoznaka fővárosban. Hol együtt mulatnak, hol együtt hálnak, hol fej, holott pedig írás.

Károly: És ki ez a pöcs?

Mariann: A pasim. Nem hiszed? -megcsókolja- Akarod látni mégegyszer?

Károly: Igen. És mit fogtok csinálni?

Mariann: Dugunk. Úgy megfog dugni, hogy neked már fél éve nem sikerült már megdugnod!

András részegen: Kefélünk, és én benne leszek.

Najó, most elemezzünk, drága olvasóim. Mi ebben a néhány sorban a hiba, és mi az ami működik? Nos, a dugás szó ismétlése a debil, 12 éven alul gyerekekből állandó röhögést vált ki, aminek örülnek, mert egy mondaton belül háromszor is sírnak. Szerintem viszont ez a párbeszéd, működik. De nagyon. Vicces az "Akarod látni mégegyszer?" kérdés, meg a részeg srác "Kefélünk, és én benne leszek." dumája. Na ezen a ponton én is majdnem leestem a kanapéról. Most akkor én is debil gyerek volnék?

Tamás: Vegyük sorra. Van nagy öszsegű bankbetéted? Nincs. Luxus autód? Nincs. Luxus villád? Nincs. Hát akkor meg mit vártunk? Hogy majd betoppan ide és azt mondja...

Mariann: Azt hiszem tartozom egy bocsánat kéréssel. 

Tamás: Hát, mondjuk ezt.

Ez a nagy smármaraton és tányértörés előtt volt a végén. Logikus dialógus, nem váltja meg a világot, de aztért valjuk be, tetszik. Tipikus filmes húzás, pont a mondat azon részén toppan be a nő -amúgy honnan tudta, hogy hol van András?-, amikor érkeznie kell. Bravo. Van időérkéze a modellnek, annyi szent. Akármit mondtok, ez szerintem igenis mókás. Mosolyt csal a fiatalok arcára. Szeirntem ez a két-három sor sokkal jobb, meg jobban is működik, mint az olajos incidens eljátszása. Mikor másodszor megláttam az olajat, már tudtam mi lesz belőle, és utáltam.

 

 Én csak egyetlen dolgot javasolhatok. Ha fej, nézzétek meg a filmet, ha írás, felejtsétek el!

Csajok a csúcson 2

20:59 írta: Joey 1 komment

Csajon a csúcson 2 - Csajok a kéróért! Avagy a három gráci visszatér, mert kell egy kis lóvé és egy három szobás lakás, ahol ellakhatnak. Persze, mivel nincs pénzük, pasit kell szerezniük...vagy legalábbis annak házát... 

A Csajok a csúcsonból megismert három barátnő leérettségizett, és most egyetemre készülnek, ráadásul különböző problémák miatt el kell költözniük otthonról. Együtt szeretnének lakni, de nincs elég pénzük egy három hálószobás lakásra, más megoldást kell keresniük, és rögtön támad egy zseniális ötletük: gazdag fiúkat kell találniuk, akiknek nagy lakásuk is van.

Kénytelenek megelégedni egy kis, lerobbant lakással, amelynek szobái szekrény méretűek. A fiúkkal sincs nagyobb szerencséjük: Lucy és Lena olyan fiúkba szeret bele, akik nem azok, amiknek látszanak, míg Inken dominát játszik szomszédjával, aki imádja, ha meg van kötözve, és nem veszi észre azt a fiút, aki szerelmes belé...

A lányok hamarosan fontossági sorrendet állítanak fel a lakást és a fiúkat illetően, és persze rájönnek, hogy akármilyen lyukat meg lehet osztani azokkal, akiket kedvelnek, és lehet, hogy a fiúk füllentenek és csalnak, ráadásul sosem viszik le a szemetet, , de ha helyén van a szívük, akkor ezzel együtt megérdemlik, hogy szeressék őket.

Egy szó, mint száz, itt igazából max Inke meg annak barátja -aki végül a pasija lett- voltak a csúcson, a többiek csak ráléptek a csúcs felé vezető útra. Oksi, a francia ribi is végülis, bár azt nem mutatták... a lényeg, hogy egy teljesen felesleges folytatás. Amit megcsináltak a hangyák második hadjáratuk során, az itt nem sikerült. Gyenge, de az érzés nagyjából megmaradt, mondjuk már nem olyan csúcsra törő, meg a sztori is más...á, kit akarok én ámítani. Ez nem ugyanaz. Az első jobb volt, de nem kimondottan a hegy tetjére való kerüléstől, hanem magától a sztoritól. Meg a poénok is, persze. Hiszen ez alapjában véve egy tinivígjáték -nem röhögni, ez volt az eredeti terv.

A karakterek...két csaló pasi, egy tipikus zenész, egy jobbarát, egy srác, aki másnak adja ki magát, hogy elterelje a figyelmet, valódi kilétéről...nos, kábé ők, meg aki alattuk lakik és gyanítható volt, hogy kicsit meleg van nála, mint a normál hőmérséklet.

Semmi váratlan, minden kiszámítható -mint a tini filmeknél és úgy általában a romantikus filmeknél-, pedig annyi sarok volt, hogy hátha valami meglepő...de nem. Szóval meglepetélődés nélküli, nem annyira tipikusan német tinivígjáték...apropó, kötve hiszem, hogy ez tinivígjáték lenne, sokkal inkább valami...más. Inkább amolyan tipikus romkom...mínusz kom, de azért vannak benne pojénok is.

Végül, mint a mesékben, minden jóra fordul. Találnak egy lakást, miután Lena "felhasználja kapcsolatait" és tök olcsó, meg hatalmas meg szép...mint egy álomban. Jó kis film, de inkább az első részt nézzétek meg, az sokkal jobb, ez csak átlagosnál gyengéb felnövéssel küszködő fiatalok filmje...

Az újrakezdés évada (The O.C.)

19:00 írta: Joey még nincsenek kommentek

Elérkezett. November 2-án, este a FOX harcba küldte a csökkenő nézettségű-, és minden bizonnyal utolsó évadával képernyőn lévő Narancsvidéket. Az alkotók az előző szezon végén megölték sokak kedvenc karakterét, ezzel is biztosítva maguk számára azt, hogy ez lesz az újrakezdés évada. Hogy ez hogy sikerült nekik? Most ugrik a majom a vízbe...

2004 januárjában egy új tinisorozat indult a Viasat3-on. A sorozat akkoriban azért is volt különleges, mert mindössze néhány hónappal az amerikai premier után indították el nálunk először vasárnap-, majd hétfő este és került át a hétvége délutáni szakaszába. A sorozat rengeteg rajongóval büszkélkedhet idehaza is, akik az egész világgal együtt felháborodtak azon, hogy az előző évad záróképsorain elhalálozott kedvenc szereplőjük.

Nemcsak Marissa halála miatt nevezhetjük ezt az újrakezdés évének, hiszen a srácok időközben felnőttek és egyetemre- főiskolára mentek. Szétszéledtek Narancsvidékről, ám a barátság fontos, így őrzik a kapcsolatokat. Ám ezt a tragédiát nem könnyű feldolgozni, főleg Ryan-nek nem, aki mindvégig szerette a lányt.

Ezt nevezem én újrakezdésnek! A Narancsvidék újra régi fényében tündököl -bár kicsit másképp. Néhány érdekes történet és dög uncsi szál -dettó ugyanez a karaktereknél. Mini Coop úgy kel ide, mint az utcákra a mini a sok tipikus kocsi mellé. Bár az ő szála, a Dr. Roberts vajon megcsalja-e az anyját kérdés körrel engem baromira hidegen hagy.

Számomra a legérdekesebb Summer szála. Ő volt az, akinek karaktere a legtöbbet fejlődött az évek során, most meg ő viszi a pálmát -karakterügyileg is, lepipálva a bosszúszomjas, ketrecharcos Ryan Atwoodot is. Seth szála eddig nem éppen izgalomba hozó, bár az Atom Vidéket újra látni szemet gyönyörködtető. Milyen érdekes, hogy Atom vidék képeiben is az első évad meghatározó pillanatait elevenítették fel a megnyugni vágyó Ryannek és a nézőknek. A szülői oldalon -legalábbis a Cohen familía oldaláról- totális unalom, nem tom miért vannak még képben. Elég lenne a még mindig lélegzetelállítóan szép Julie is, ő úgyis igyekszik mindenki orra alá borsot törni -vagy éppen bosszút állni, ha úgy kívánja kedve. Taylor...hmm, őt még nem értem, de tutira meg fogjuk tudni ebben a vélhetően utolsó, nagyszerű évadban, hogy mit is keres New Port Beachen.

Zene ügyileg nem nagyon volt mit fejlődnie az O.C.-nak, hiszen a bombasztikus dalokat már eddig is megszokhattuk, és hála a jóégnek, ezek után sem kell lemondanunk róluk. Zene csillagos ötös, mint mindig ;)

Már csak 15 rész -ne kiabáljuk el, lehet, hogy már csak 2-, de ez a premier vitte a pálmát, a sorozat premieren kívüli összes premier tekintetében. Fantörpikus rész, a rajongóknak -legalábbis nekem- csorog a nyála, csak győzze kivárni a következő részig, amit isten tudja mikor néz meg. Fantasztikus, valami ilyesmi volt a Narancsvidék, még a hősidőkben...

A csaj nem jár egyedül

20:01 írta: Joey még nincsenek kommentek

Egy igazi klasszikus a romantikus filmek kedvelőinek és a Rachel Leigh Cook & Freddie Prinze Jr. páros rajongóinak és 5 másodperc SMG-nek! Csak egy fogadás. Áltathatod magad, hogy tényleg csak ennyi, de inkább ne hazudj magadnak!

 

Mikor először láttam ezt a filmet, az érdekes volt. A szomszédék házára vigyáztunk, én besétáltam a lány szobájába, megnézni, milyen filmjei vannak -mert ott voltak eredeti kazik is. Aztán kiszúrtam magamnak a szép színét, és láttam, hogy Freddie Prinze Jr., mondom ezt látnom kell. Így hát kölcsön vettem, megnéztem és belezúgtam. Néhány évvel később, ezt adták DVD-mellékletként abba az újságba, amit akkoriban vettem. Így a filmet azóta már inkább DVD-n nézem végig, mint a tévében.

 

Azt hitted, úgy megyek az egyetemre, hogy járok még veled? Jesszusom, azt hitted? Na ne, ez olyan édi!

 

Így dobta a suli legmenőbb csaja, a suli legmenőbb pasiját. Ezek után Zach a haerjaival köt egy fogadást. Egy fogadás arról, hogy 6 hét alatt bárkiből bálkirálynőt tud faragni. A fogadás tárgya pedig a művészlélek, Laney Boggs.

A feladat nem könnyű, pláne ami ezután történik. Megkedveli, majd később beleszeret a lányba. A lány egyik új barátnője jelöli őt a posztra, innentől kezdve, Laney népszerű lesz.

A sztoriról nem mondok többet. Mind ismerjük, tudjuk, hogy a lány beleszeret a fiúba, kiderül a fogadás, a lányt közben megalázzák, naná, hogy a beképzelt csaj viszi haza a koronát. A lányt megakarja izélni a Zack cimborája, Dean, de végül a srác megsüketül, mikor leesik Laynenek a dolog. Aztán végülis a medence partján megcsókolják végre egymást.

A film két villág klasszis jelenettel is gazdag. Az egyik az a híres lépcsős jelenet, mikor az utolsó néhány lépcsőfokon megbotlik. Ezt szépen kifigurázták a Már megint egy dilis amcsi filmben.  Amikor meglátjuk, ismét leesik nekünk, egyszerű nézőknek is, hogy váu, miből lesz a cserebogár... A másik jelenet, nem biztos, hogy ennyire ismert lesz, de kétségtelenül tele van..van valami a levegőben. Zack épp megcsókolni készül Laynet, mire a lány:

Azt akarod, hogy rád szavazzak a bálon?

És Zack meghátrál. De az a pillanat, mikor majdnem összeérnek az ajkaik és kicsúszik Layne szájából ez a mondat szerintem brilliáns.

 

Brock: Taylor, jó volt veled. Te tényleg azt hitted, hogy úgy kezdek a sztárok országútjába, hogy még járunk? Azt hitted? De édi!

 

Aztán, itt van még ez a toborzó rapnóta is:

A két csaj közül, melyik a helyesebb?

Én Laynere bukom, mert Taylor egy nagy pss...

Mert ő az a nő, aki állati menő!

De ki lesz ma a tök jó nő?

Régen Taylor volt a csúcs, de most már nem.

Mert Layne van a spiccen, és Taylor lenn.

Meg is van a vélemény a Taylorról.

És nem izgat, ha most megorrol.

Csakis a kis Layne, aki reánk vár,

hiszen ő ma a sztár, aki Zackkel jár!

Jó, mert gügye csaj, aki pasit azért ejt,

mert külseje érző szivet rejt.

Pofátlan ugyan, de bátor a lány és nem türhetjük némán!

 

Ezen kívül számtalan klasszikus jelenetet kiemelhetnék. Pölö, mikor Zack beállít a foci csapat utánpótlásával, hogy kitakaritsák Layneek házát. Az apának fel sem tűnik a dolog, míg nem az egyik srác helyes kérdést tesz fel a tévésműsor következő kérdésére.

Ezen kívül itt van még, mikor Layne kidekorálja a gazdag, Mistyt. Kifesti az arcát, mintha bohóc lenne. De még akár említhetném a táncot is a bálon, vagy az utolsó jelenetet, mikor végre megcsókolja. És a fogadás végeképpen Zacknek pucéran kell átvennie az érettségiét. Tetszett, hogy egészen a végéig nem árulták el, mi a tét.

 

Egy igazi klasszikus romantikus tini film. A fiatalok karrierje beindult, Freddie és Matthew újabb közös filmet tudhat maguk mögött, Sarah Michelle Gellar, meg a lekezlő csajként a maga 5 másodpercében csak úgy tündököl. KIHAGYHATATLAN!

Vad vágyak 3

21:48 írta: Joey még nincsenek kommentek

Az első rész jó volt. A második elmegy. A harmadik megdöbbentő. A 2005-ös tévéfilm erotikus kisugárzása nem ismer korlátokat. Szereplői leszbik, hármasban nyomják, perverzek és mindnek rengeteg titka van...

Erotikától duzzadó film. Titkok, mind azért, hogy Marie megszerezze az örökségét. Vagy nem is. Inkább Elena és nevelője akarja az ékszert? Esetleg mindenkinek köze van hozzá?

Elena és az anyja mindenkit átver és kihasznál. Mindenki csak egy bábu, akit remekül manipulálnak. Isszák a szavaikat, bárkit elcsábítanak, vagy megölnek, ha az útjukba akadnak.

Másfél óra töménytelen erotika, jól megírt, rafinált és elsőre meglepő forgatókönyv, ám másodjára már kevésbé okoz annyi meglepetést. Izgalmas film, de inkább a tini fiúk fogják élvezni.

Freeblogra alkalmazta pazzo

CSS Templates by Inf Design - Valid XHTML & CSS